csodadolog és fájdalom

csodaszeretetre van szükségem.

ez olyan dolog lehet, amit csak bizonyos emberek adhatnak meg nekem. jelenleg kettő.

az egyik elérhetetlen számomra és (valószínűleg) az is marad, a másik személytől meg soha nem fogom visszakapni azt a szeretetet amire jelenleg is szükségem lenne. 

mikor voltam ennyire boldog hogy ennyit szenvedjek? azért az egy napért kapok már 2. hete tartó fájdalmat?

mindenem szenved. nem csak a lelkem, már a testem is. de ezt most nem élvezem.

egyedül vagyok a rózsaszín pokolban, ahol minden tökéletes egy külső szemlélő számára. tető a fejem fölött, rendezett ház, boldognak látszó emberek. és mégis minden sötét.

szeretetet akarok. elég szeretetet ahhoz hogy ki tudjak mászni ebből. 

egyedül vagyok. mindenki csak játszik, él, nevet, szórakozik és semmit nem szenved érte. Téged akarlak!

Csodaszeretetet akarok. 

Megint csak zuhanok. Megint csak üresség, ami rettentően kínozza a bensőmet. 

teljes őszinteség

őszintén írok, és nem érted. sosem leszel az, akit szeretném hogy legyél nekem.
kihúztál, és ugyanúgy menni fogsz tovább, ugyan úgy élni fogod az életed, mert én csak egy jelentéktelen húsdarab vagyok számodra, egy dög, és semmi más. semmi értékes, csak egy ember a sok közül, akit épen megmentettél valami olyan borzalomtól, amit talán felfogni sem tudsz.
soha senki nem fogja átélni ezt. még csak megérteni sem teljesen. Te képes lennél rá. de elérhetetlen vagy számomra és van egy olyan érzésem hogy örökké az is maradsz.
nem szabad futnom utánad. csak nézlek szomorúan, és sosem felejtelek el.

ha figyelsz, most elmondom miért hiszek az álmokban.
eddig csak az álmaimban jelent meg, mindig farkas alakban. vigyázott rám és olyan helyekre vitt amiknek a látványától megborzongtam. ki tépett ebből a monoton világból és megmutatta azt az oldalát az undorítónak amit csak a csodaszemével láthat. és láttam. én is láttam mert megmutatta nekem. és a gyönyörűnél is gyönyörűbb volt. mondhatni katartikus élmény. nem voltam egyedül, mert a farkasom mindig ott volt nekem. és erre megjelensz és elérhetetlen vagy. kegyetlenség. de hiszek az álmokban mert létezik a farkasom, mert létezel, és ez nekem elég ok arra, hogy tovább álmodjam a világ másik oldalát.

minden értek és mégsem értek semmit...

hiszel a tündérekben? én igen. más okom is van rá.

és az álmokban? én igen. majd egyszer elmondom miért.

problémák mindig vannak és minden ember a sajátját tekinti a legnagyobbnak a világon. mert az az övé és neki kell megküzdenie vele. mindig mindennél van rosszabb és mindig lehet lejjebb és lejjebb kerülni. feneketlen szakadék.

elmesélek valamit, csak képzeld el.

 mész egy úton egy nagyon pici veszélyes úton amit mind a két oldalról szakadék vesz körül. jön egy apró szélfuvallat és ha nem figyelsz, ha nem vagy elég erős mert elfáradtál, belelökhet. bármelyik oldalra. az egyik oldalon olyasfajta dolgok vannak ahonnan könnyen kimászol, tele van sziklákkal, fákkal és fel tudsz mászni egyéb segítség nélkül. de ha peched van a rosszabbik oldalra zuhansz ahonnan nem tudsz kimászni. nincsenek olyan gyökerek, és faágak amik elbírnák a tested súlyát. nem tudsz kijönni magadtól, és ott maradsz. ott nagyon lent és nagyon mélyen fény és minden nélkül. segítségért kiáltasz de nem hallja senki a hangod. ott kuksolsz magadban a sötétben, már majdnem feladtad, és egyszer ugyanazon az úton sétál Valaki. Valaki akinél van egy olyan erős kötél amivel kihúz a mélységből. csak nézted, és ő csak nevetett gondtalanul, aztán tovább sétált. és akkor átlátsz mindent. átlátsz a falon, a maszkon, átlátod a világot, az utat, és innentől fogva meg kell próbálnod kikerülni a szeleket, és ha nem is mindig sikerül ne ess kétségbe. gondolj arra aki kihúzott onnan. lehet hogy soha nem fogod látni többet, de a szeme a retinádba égett. és ez adjon erőt. 

az időről csak annyit, hogy ha sikerül megállítanod tanítsd meg nekem is. én meg majd gyakorlom, hogy bármikor kaphassak belőled egy darabkát. csak egy icuripicurit, még annál is kisebbel is megelégszem. 

csak egy kicsit szánj rám a megállított idődből. egy ezredmásodpercnyit. 

mélypont

víz mikróba, só előkészítve. jön az ismerős hang "csing" és már keverhetem is össze. 2 evőkanál só, kavarás és irány a wc. 

lehúztam.

annyira sós volt, hogy marta a torkomat. 

vártam.

semmi. 

ujjakat le a torkon.

még mindig semmi.

már fáj. ennyire fasz lennék hogy még hányni sem tudok tisztességesen?

ujjakat megint le.

és már érzem. már jön.

csak a lelkem felének sikerült kikecmeregni. 

integettem neki. csak a kedvedért.

telefon a kézbe, csak a semmit hallgattam. 

még azt sem mondta "szeretlek". 

villanykörte hold

villanykörte holdat akarok és világvégét és apokalipszist és katarzist és hideget és meleget és őrültséget és megnyugvást és szeretetet és szenvedést és fájdalmat és legjobban TÉGED!

 http://www.youtube.com/watch?v=mumX_WmkxWI

újra Neked írok

ha velem alszik nem álmodok rosszat, nincs az a borzasztó félelem, nincs semmi. mellette tudok lebegni. ez mindent megér. csak a testem szenved mellette de a lelkem nyugodt, tiszta és nem beteg. nem küzd, csak akkor ha idő előtt itt hagy. megint rossz, megint nyomja a mellkasomat. jönnek a szörnyek, és elveszik tőlem amíg megfelelő jutalmat nem kapnak azért, hogy újra együtt lehessünk. de már nincs sok, csak 480 nap és a szörnyetegek nem szabják meg többet a szenvedésünket.
csak bírd ki addig!
csak bírjam ki addig!
aztán a MI természetesebb fogalom lesz a természetesnél.

szeretlek

"csak egy vers"

A párduc
a párizsi állatkertben

A vonuló rácsoktól pillantása
oly fáradt, hogy már nem fog semmin át.
Úgy látja: ez az ezer rács világa,
s az ezer rács mögött nincsen világ.

Puha járás, rugalmas, ernyedetlen,
a legeslegkisebb kört rója csak:
erőtánc ez a pont körül, amelyben
kábultam áll egy roppant akarat.

Csak néha megy föl némán a pupillák
függönye. Ekkor egy kép belehull,
a tagok megfeszült csöndjén süvít át,
s a szívben elhal szótalanul.

/Rilke/