sok

azt hiszem fel fogom adni. nem küzdök tovább. minden percben meghalok nem akarok feltámadni.

semmi

semmi. soha soha nincsen semmi. nem érdekel senkit.
0000000020000000000000000000000000000000000000000100000000000000........

jelentéktelen

jelentéktelen, fölösleges ember. ír, de értelme nincs. egy szempárra vágyik, egy üzenetre, egy bejegyzésre, vagy akár csak egy aprócska megjegyzésre. csak arra hogy észrevegyék és ne tűnjön ennyire semminek. eddig is így volt minden? vagy csupáncsak megváltozott egy kicsit a nézete. nincs jó, nincs szeretet, nem kell senkinek.

semmitlen

gyűlölöm az új kezelőfelületet. olyan.... visszataszító, és TÚL BONYOLÍTOTT! mint az életben minden. de ami jó hír, hogy Kedves Barátomnak is kedvére legyen a blogomat olvasni, csak összejön ez a bulicska pénteken. ez most ilyen semmilyen bejegyzés szerintem. élvezem ezt a pár pillanatocskát a napban amikor nem tör rám a sötétség, és nem vagyok vak és reménytelen. 

érteszamitértesz

gyűlöllek mert szeretlek, fura nem? mi lenne velünk a veszekedéseink nélkül? microdermalt akarok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! MOST! jelenleg pörgök. ami a mai naphoz képest kicsikét meglepő... megint 11 szeres duracellnyuszi lettem Apa szerint :) rég hívott már így. "hát ez fenomenális" ugye? há, mond bátran hogy őrült! imádom.

miért?

miért nem kellek neked? kiteszem a lelkem, mindenem, és mégsem kell. miért? azért mert "beteg" vagyok? háborúzok, de ez a háború kezd eldőlni. eddig egyetlen dolog miatt voltam képes életben maradni és harcolni. és most már te is eldobsz magadtól. hát akkor meg mi a francnak küzdjek tovább? 

lélektelen

vajon hogyha ki tudnám hányni a lelkemet akkor tudnék tovább élni, csak érzelmek nélkül?

kiáltás!

szabadítson ki valaki innen. rosszabb mint a pokol. gyűlölöm, gyűlölnek. önző dög akarok lenni és szépen lassan megvárni amíg a szívem feladja a szolgálatot. csak némán ordítva a világnak hogy kapja be. megnyugvást akarok és egy kis szeretetet. egy icipici szikra is elég lenne. csak ne hagyjatok egyedül. tanítson meg valaki repülni. 

borzalmas...

borzalmas gondolatok nélkül gondolkodni, bámulni és sodródni az árral. borzalmas a tömeg és még borzalmasabb ha unatkozol a tömegben. borzalmas ha vagy valakivel és az le se szarja hogy mit csinálsz. járja a maga útját. borzalmas mikor ráunnak az emberre. borzalmas mikor figyelemre vágysz, olyan figyelemre amit csak egy ember adhat meg, és mint egy bolond rohangálsz összevissza mindenkihez, mert az a személy nem figyel rád. borzalmas hogy az üvegszilánkkal ejtett sebek nem fájnak eléggé. borzalmas hogy előttem van egy üvegcse, ami tele van pici fehér felhődarabkákkal, és nem ehetem meg az összes felhőt belőle. borzalmas, hogy mennyire egyszerű lenne feladni. itt hagyni minden borzalmat. és borzalmas az is, hogy emiatt TE lennél a szarházi, aki elmenekült ebből az undorító világból a sajátjába. 

dög

káosz katyvasz kusza undorító zavart érthetetlen semmi.

csak röviden

mostanában senki nem ír. eltűnt a szépszemű, a tátongóember, az ismeretlen, még a szerelmem is eltűnt, és lassan eltűnök én is. csak szétfolyok és közben vérízű kockacukrot zabálok ami végigmarja a nyelőcsövemet.

gravitáció

húz a föld, magába ránt a gravitáció, nehéz mindenem.nem látok, nem érzek, nincsenek képek, hangok. nem akarom tovább tartani a testem.elveszek a betűk tengerében, csak olvasni és olvasni és közben megjegyezni mindent kell.egyet akarok, vagyis inkább mindent akarok. akarom hogy, gyere vissza, ne menj haza, még azt is elviselem hogy bántasz, miattad megerőszakolom a lelkemet is csak gyere vissza mert kellesz nekem. még a ceruzám is nagyobb nálam. még ő is többet ér. némán kiáltok, NE HAGYJ EGYEDÜL!

mondjatok őrültnek.....nem érdekel

többet ér a semminél. nem érzed a szenvedésem? tombolni, őrjöngeni, forrni, dühöngeni, karmolni, harapni, ugrálni, tányérokat falhoz vágni, ablakot kitörni, szétmarcangolni, széttépni, kibelezni, megtépni, szeretni, gyűlölni, pörögni, táncolni, nevetni, ölni akarok! vért akarok! a véredet akarom látni a kezemen, és azt akarom hogy a földön heverj előttem és míg elvérzel csak nevess.

csak olvass....

éreztem valamit, ami ismerős volt. sokáig nem jutott eszembe hogy mi is ez a érzés. aztán hirtelen bevillant egy kép. egy dobozról, és egy tündérről, ami táncol a dobozka tetején. 

hiányzik.... néha... egy egészen piciicit hiányzik. most minden unalmas, mondhatni nyugodt. nincs őrület. 

hiszek a tündérekben, de egyre csak azt érzem, hogy ami ott táncol, az egy alakváltó. egy dög, ami elhiteti veled hogy tündér. nem látsz mást, nem látsz át rajta. pedig semmit nem ér...nem szeretheted és nem őrülhetsz meg érte, mert az egy semmi. egy értéktelen semmi.

nem tagadok ( bár ez hülyeség mert ez a mondatom is egy tagadó mondat). 

reflektorfény

...a kölni szagtól bűzlő teste, csak a sötétségre, és a csendre vágyott. mindennél jobban szerette volna, hogy kikerüljön a reflektor fényből. csak ne keresné senki, csak ne foglalkoznának vele. csak annyit akart mint a hétköznapok. nem hiányozni senkinek. feküdni és semmit nem tenni. elveszni a katyvaszban és belefulladni az idő végtelen sokaságának tengerébe. undorító világ. ebben nem lehet élni. ő sem akar, de valami mégis hajtja. vajon mi vagy ki lehet az? valaki, akinek végtelen szeretetet nyújt, anélkül hogy észrevenné azt...

rájöttem valamire. mégis létezik a végtelen, csak nem a matematika világában. és a végtelen is egyszer véget ér. úgy, mint ahogyan minden. valószínűleg azért használjuk azt hogy végtelen, mert nem tudhatjuk előre bizonyos dolgok végét. 

tombolás és magány. hiányzol

hiányzol. hiányzol te valaki. most kihez szólok? magamnak beszélni nem jó dolog. magamat nem tudom megmenteni.
a szépszeműmet elengedtem, tátongó emberem szenvedtetésére nincs szükségem, a többiek meg túlságosan földhözragadt lények.
hiányzik minden és mindenki. most még szenvedni is jobban szeretnék ennél.
megint zuhog az eső, és én nem akarok elaludni. félek. villámlik, sötét van, és megint minden zajos. kopognak az esőcseppek a párkányomon jelezve, hogy kint tombol  az idő. szeretnék vele tombolni én is.

" Az életben nincsenek kezdőknek való osztályok, az embertől mindjárt a legnehezebbet kívánják."

Te a térdedről karmolod a bőröd, én a lelkemet tépem szét belülről. A Madarad kipiheni magát, és majd újra gyönyörűen fog szárnyalni. Talpra kell állnod, és parancsolnod a Madaradnak.

"Minden, ami szörnyű, a szeretetünkre éhes."

csak egy álom...

a legrosszabb dolog, amikor nincs kinek írni. olvassa ezt egyáltalán valaki? szól hozzám valaki?
soha többé nem fogok aludni! soha többé nem akarok álmodni! borzalom.

semmittevés és császkálás a város közepén egyedül. eljön az idő, mennem kell a megszokott helyre. oda ahol meghallgat valaki. nem akarok menni. a legutóbb is borzalmas volt. ráadásul az eső is esik.
elindultam mert muszáj volt. belépek egy helyre, de nem az a hely mint régen volt. valami más, valami új benne. bemegyek a váróterembe. ahogy kinyitom az ajtót, azonnal érzem, hogy valami nincs rendben. valami fémes szag  keveredik izzadtsággal és van még valami a levegőben ami bűzlik, de ezt nem ismerem. a pici terem ami mindig üres, most tele van. fiatal és idős emberek sora áll egy vastag vasajtó előtt. ők bűzlenek ennyire. de honnan jön a fémes szag? lenézek a földre. a vas ajtó alól szivárog kifelé a vér. karmazsin színű friss vér. kavarog a gyomrom, zúg a fülemben a zaj. átvillan a fejemben hogy vajon mire várhat ez a sok ember? a vesztüket akarják? a vágóhídon lennék? de nem. akkor nem lennének ilyen vidámak, nem beszélgetnének egymással. önző módon hallgatna mindenki. akkor meg mi van itt? nem tudom. erőt kell vennem magamon és továbbmennem. ott egy kis ajtó, ha azon átmegyek akkor a megszokott helyen leszek. gyerünk! el kell indulnom...... sikerült. átverekedtem magam a tömegen, mindenki értetlenül leste a lépteimet. csukott szemmel kinyitottam a kisajtót. megint nem a megszokott kép. a kis szoba helyett egy hatalmas előtérszerűség tárult elém. itt is mindenhol csak emberek és előttem egy fém rács, ami nem lehetett kinyitni. de akkor hogy kerültek oda be az emberek? egyáltalán hol vagyok? mi ez a hely? hol van az ismerős néni? hol van valaki aki épelméjű?  vissza kell fordulnom. megint erőt kell vennem magamon. kavarog a gyomrom, nem látok, minden zajos és a hatalmas tér egyre kisebb lesz. hánynom kell....
nem tudom mi történt. valahogy kikecmeregtem, vissza a városba. éreztem magamon az esőcseppeket és a friss levegőt, ahogy szépen lassan átjárta a testem. megkönnyebbültem. hátranéztem, és láttam hogy az ajtóra ami mögött a pokol volt, rá van ragasztva egy cetli. a kis, rongyos cetlin ez állt fura, dőlt és kacifántos betűkkel: VÉRVÉTEL 
nemértettem hogy miért nem véradás? kinek kell a vér? miért volt mindenki olyan bolond odabent? miért volt minden tiszta mocsok? ......
eszembe jutott, hogy van nálam telefon. felhívtam a nénit, aztán valahogy odataláltam hozzá. kicsit megkönnyebbülten rámosolyogtam. ő kinyitotta előttem az ajtót, aztán felébredtem.
feküdtem az ágyamban, hallgattam ahogy zuhog az eső odakint. fáztam, de észrevettem hogy leizzadtam. mindenem csurom vizes volt. ránéztem az órámra. 10:05-öt mutatott. ideje felkelni.....

utoljára szólok szépszemű...

akihez eddig őszintén szóltam, nem szól. kisgyerekes rajongással vettem körbe. ez nem volt jó ötlet. sosem tudom megoldani a problémáimat, és sosem tudok dönteni a tetteimről. nem tudom mit miért teszek, csak követem az ösztönt. hát ez most nem jött be. azt hiszem felnőttem. legalábbis egy kicsit felnőttebb lettem. békén hagyom, ha akar majd ír,  de nem fog. tudom hogy nem fog. maximum egy kicsit hiányzik majd, de csak az elején. én soha nem fogok hiányozni neki. érthető. utoljára kapsz tőlem egy kis Rilkét a szívemből.

Hogyha kiáltanék ki hallana engem
az angyalok rendjéből? és ha netán a szívére
vonna hirtelen egyik: én belepusztulnék
az erősebb lét közelébe. Mert hisz a Szép nem más,
mint az iszonyu kezdete, mit még elviselünk,
s mennyire bámuljuk, mert megveti szenvtelenül, hogy
összetiporjon. Iszonyu minden angyal.

várok

várok, csak várok és nem szólok. nem szólhatok mert nem vagyok senki. megígérte be is tartja. nekem meg csak várnom kell. és megpróbálni nem beleőrülni a várakozásba és a reménytelenségbe. várok, ha kell a végtelenségig.
mellesleg nincs olyan hogy végtelen. valahol a 0,.............. is vége kell hogy legyen hogy megkezdődhessen az 1. gondolj csak a számegyenesre.