mondjatok őrültnek.....nem érdekel

többet ér a semminél. nem érzed a szenvedésem? tombolni, őrjöngeni, forrni, dühöngeni, karmolni, harapni, ugrálni, tányérokat falhoz vágni, ablakot kitörni, szétmarcangolni, széttépni, kibelezni, megtépni, szeretni, gyűlölni, pörögni, táncolni, nevetni, ölni akarok! vért akarok! a véredet akarom látni a kezemen, és azt akarom hogy a földön heverj előttem és míg elvérzel csak nevess.

csak olvass....

éreztem valamit, ami ismerős volt. sokáig nem jutott eszembe hogy mi is ez a érzés. aztán hirtelen bevillant egy kép. egy dobozról, és egy tündérről, ami táncol a dobozka tetején. 

hiányzik.... néha... egy egészen piciicit hiányzik. most minden unalmas, mondhatni nyugodt. nincs őrület. 

hiszek a tündérekben, de egyre csak azt érzem, hogy ami ott táncol, az egy alakváltó. egy dög, ami elhiteti veled hogy tündér. nem látsz mást, nem látsz át rajta. pedig semmit nem ér...nem szeretheted és nem őrülhetsz meg érte, mert az egy semmi. egy értéktelen semmi.

nem tagadok ( bár ez hülyeség mert ez a mondatom is egy tagadó mondat). 

reflektorfény

...a kölni szagtól bűzlő teste, csak a sötétségre, és a csendre vágyott. mindennél jobban szerette volna, hogy kikerüljön a reflektor fényből. csak ne keresné senki, csak ne foglalkoznának vele. csak annyit akart mint a hétköznapok. nem hiányozni senkinek. feküdni és semmit nem tenni. elveszni a katyvaszban és belefulladni az idő végtelen sokaságának tengerébe. undorító világ. ebben nem lehet élni. ő sem akar, de valami mégis hajtja. vajon mi vagy ki lehet az? valaki, akinek végtelen szeretetet nyújt, anélkül hogy észrevenné azt...

rájöttem valamire. mégis létezik a végtelen, csak nem a matematika világában. és a végtelen is egyszer véget ér. úgy, mint ahogyan minden. valószínűleg azért használjuk azt hogy végtelen, mert nem tudhatjuk előre bizonyos dolgok végét. 

tombolás és magány. hiányzol

hiányzol. hiányzol te valaki. most kihez szólok? magamnak beszélni nem jó dolog. magamat nem tudom megmenteni.
a szépszeműmet elengedtem, tátongó emberem szenvedtetésére nincs szükségem, a többiek meg túlságosan földhözragadt lények.
hiányzik minden és mindenki. most még szenvedni is jobban szeretnék ennél.
megint zuhog az eső, és én nem akarok elaludni. félek. villámlik, sötét van, és megint minden zajos. kopognak az esőcseppek a párkányomon jelezve, hogy kint tombol  az idő. szeretnék vele tombolni én is.

" Az életben nincsenek kezdőknek való osztályok, az embertől mindjárt a legnehezebbet kívánják."

Te a térdedről karmolod a bőröd, én a lelkemet tépem szét belülről. A Madarad kipiheni magát, és majd újra gyönyörűen fog szárnyalni. Talpra kell állnod, és parancsolnod a Madaradnak.

"Minden, ami szörnyű, a szeretetünkre éhes."

csak egy álom...

a legrosszabb dolog, amikor nincs kinek írni. olvassa ezt egyáltalán valaki? szól hozzám valaki?
soha többé nem fogok aludni! soha többé nem akarok álmodni! borzalom.

semmittevés és császkálás a város közepén egyedül. eljön az idő, mennem kell a megszokott helyre. oda ahol meghallgat valaki. nem akarok menni. a legutóbb is borzalmas volt. ráadásul az eső is esik.
elindultam mert muszáj volt. belépek egy helyre, de nem az a hely mint régen volt. valami más, valami új benne. bemegyek a váróterembe. ahogy kinyitom az ajtót, azonnal érzem, hogy valami nincs rendben. valami fémes szag  keveredik izzadtsággal és van még valami a levegőben ami bűzlik, de ezt nem ismerem. a pici terem ami mindig üres, most tele van. fiatal és idős emberek sora áll egy vastag vasajtó előtt. ők bűzlenek ennyire. de honnan jön a fémes szag? lenézek a földre. a vas ajtó alól szivárog kifelé a vér. karmazsin színű friss vér. kavarog a gyomrom, zúg a fülemben a zaj. átvillan a fejemben hogy vajon mire várhat ez a sok ember? a vesztüket akarják? a vágóhídon lennék? de nem. akkor nem lennének ilyen vidámak, nem beszélgetnének egymással. önző módon hallgatna mindenki. akkor meg mi van itt? nem tudom. erőt kell vennem magamon és továbbmennem. ott egy kis ajtó, ha azon átmegyek akkor a megszokott helyen leszek. gyerünk! el kell indulnom...... sikerült. átverekedtem magam a tömegen, mindenki értetlenül leste a lépteimet. csukott szemmel kinyitottam a kisajtót. megint nem a megszokott kép. a kis szoba helyett egy hatalmas előtérszerűség tárult elém. itt is mindenhol csak emberek és előttem egy fém rács, ami nem lehetett kinyitni. de akkor hogy kerültek oda be az emberek? egyáltalán hol vagyok? mi ez a hely? hol van az ismerős néni? hol van valaki aki épelméjű?  vissza kell fordulnom. megint erőt kell vennem magamon. kavarog a gyomrom, nem látok, minden zajos és a hatalmas tér egyre kisebb lesz. hánynom kell....
nem tudom mi történt. valahogy kikecmeregtem, vissza a városba. éreztem magamon az esőcseppeket és a friss levegőt, ahogy szépen lassan átjárta a testem. megkönnyebbültem. hátranéztem, és láttam hogy az ajtóra ami mögött a pokol volt, rá van ragasztva egy cetli. a kis, rongyos cetlin ez állt fura, dőlt és kacifántos betűkkel: VÉRVÉTEL 
nemértettem hogy miért nem véradás? kinek kell a vér? miért volt mindenki olyan bolond odabent? miért volt minden tiszta mocsok? ......
eszembe jutott, hogy van nálam telefon. felhívtam a nénit, aztán valahogy odataláltam hozzá. kicsit megkönnyebbülten rámosolyogtam. ő kinyitotta előttem az ajtót, aztán felébredtem.
feküdtem az ágyamban, hallgattam ahogy zuhog az eső odakint. fáztam, de észrevettem hogy leizzadtam. mindenem csurom vizes volt. ránéztem az órámra. 10:05-öt mutatott. ideje felkelni.....

utoljára szólok szépszemű...

akihez eddig őszintén szóltam, nem szól. kisgyerekes rajongással vettem körbe. ez nem volt jó ötlet. sosem tudom megoldani a problémáimat, és sosem tudok dönteni a tetteimről. nem tudom mit miért teszek, csak követem az ösztönt. hát ez most nem jött be. azt hiszem felnőttem. legalábbis egy kicsit felnőttebb lettem. békén hagyom, ha akar majd ír,  de nem fog. tudom hogy nem fog. maximum egy kicsit hiányzik majd, de csak az elején. én soha nem fogok hiányozni neki. érthető. utoljára kapsz tőlem egy kis Rilkét a szívemből.

Hogyha kiáltanék ki hallana engem
az angyalok rendjéből? és ha netán a szívére
vonna hirtelen egyik: én belepusztulnék
az erősebb lét közelébe. Mert hisz a Szép nem más,
mint az iszonyu kezdete, mit még elviselünk,
s mennyire bámuljuk, mert megveti szenvtelenül, hogy
összetiporjon. Iszonyu minden angyal.

várok

várok, csak várok és nem szólok. nem szólhatok mert nem vagyok senki. megígérte be is tartja. nekem meg csak várnom kell. és megpróbálni nem beleőrülni a várakozásba és a reménytelenségbe. várok, ha kell a végtelenségig.
mellesleg nincs olyan hogy végtelen. valahol a 0,.............. is vége kell hogy legyen hogy megkezdődhessen az 1. gondolj csak a számegyenesre.